Őrség története

Őrség, hazánk talán egyik legérdekesebb tája történelmi és néprajzi szempontból.

Az egyetlen tájegység hazánkban, amelynek elnevezését nem földrajzi fogalom, hanem saját történelme adja. A legrégebbi bizonyítékok az Őrségről a csiszolt kőkorszakból (neolítikum) származó szerszámok, melyet Vértes Sándor, egykori őriszentpéteri jegyző gyűjtött össze. A kelták több mint 500 évig tartózkodtak e vidéken. Az Őrségre jellemző agyagos talajból az általuk meghonosított edényformáló koronggal cserépedényeket készítettek. Kr.e. 34 után a rómaiak uralkodása alá tartozott az Őrség, melyet akkor Pannonia provinciának neveztek. Őriszentpéteren és Szalafőn talált cseréptárgyak e kor jellegzetességeit hordozzák. A birodalom széthullása után gótok, longobardok, avarok birtokában volt, de e korból kevés emlék maradt ránk. Példaként említhető a sok falu nevében megjelenő „baján” szó, melyet az avarok nagy vezérének Baján nevéből származtatnak.

Őrség lakói

A történeti Őrség lakói az államalapítás óta a határőrizettel megbízott magyar, vagy magyar nyelvű csatlakozott népelemek közül kerültek ki. A néphagyomány szerint a honfoglaló magyarokat Öcsöb és Örse vezette ezekre a területekre. Őseink további, elsősorban nyugati irányba történő kalandozásai kudarcba fulladtak a X. században. Már ekkor elkezdődött a törzsszövetség szállásbirtokának peremén a védelmi rendszer kiépítése. Két csoportjuk volt: az őrök (feladatuk az őrzés), illetve a lövők (feladatuk a lovas-járőrözés). A nyugati határaink védelme a vereségek, illetve a német-római császárságnak a fiatal magyar feudális államot hűbéresévé kényszeríteni kívánó XI. századi politikája miatt vált kiemelten szükségessé.

A védelmi rendszer alapja a „gyepű” volt. Ezt, mesterségesen a folyók völgyének elmocsarasításával, a járható utak elzárásával hozták létre.

1270-ben már őrálló szervezetek alakultak, melyet II. István szabadalomlevele is igazol. Az őrállók nem nemesek, csak szabadállásúak. Jobbágyi szolgáltatással még a királynak sem tartoznak. Az őrállók az őrkapitány és az Ispán parancsnoksága alá tartoztak. A magyarósdi őrállók különböző jogokat kaptak, melyek Mátyás idejében már szinte teljesen megegyeztek a nemesek előjogaival. IV. László 1280-ban kelt adománylevelében megerősíti az őrségiek kiváltságait. Zsigmond király idején az Őrség különálló tartomány volt.  A felsőőrségiek nemességet harcoltak ki maguknak, addig az alsóőrségiek jobbágyságba kerültek. Későbbiekben II. Lajos a Batthyány családnak adományozta az Őrséget 1524-ben. A család nem volt tekintettel a korábban megszerzett jogaikra. Ezeket elvette és jobbágysorba kényszerítette az itt élő őröket. A család ez idő tájt vette fel a református hitet, mellyel egyidőben terjedt el az Őrségben is ez a vallás. Az őrségi ember hányadtatásai a Batthyányiak alatt kezdődtek, majd a török hódoltsággal folytatódtak. A török adót, míg a Batthyányi család hadiszolgáltatást, adófizetést és robotot követelt. A család XVII. században visszatért a katolikus vallásra, míg az őrségi ember a református vallás mellett maradt. Az ellenreformáció templomfoglalásai növelték az elszegényedést és elkeseredést ezen a vidéken. A török hódoltsága 1690-ben szűnt meg az Őrségben.

A Felső- Őrség magyar lakosságát a XIII. századi oligarcha- háborúk valamint a Kőszegnél elakadt 1532. évi török hadjárat dúlásai rendkívüli mértékben felmorzsolták. Főuraink német (hienc) jobbágyokat telepítettek ezen lakatlanná vált őrfalvakba. Nemcsak németek, de a török elől menekülő horvát parasztok is ezen a területen telepedtek le.

Az első világháború következményei nem várt nehézségek elé állították az őrségieket. Az új határok több település esetén is új országot jelentett. Az őrségiek évszázadokon át bejáratott piacai elvesztek. A II. világháború idején az Őrséget hadtáp területté nyilvánították. Sokan menekültek a frontok elől ide. Mind a menekülő német hadsereg, mind pedig a győzedelmes oroszok kizsákmányolták az őrségieket. A kulák világ után, mely újabb próbatételnek bizonyult, lassan elkezdődött az Őrség fejlesztése is, mely mára már Magyarország egyik legvonzóbb turistacentrumává vált.

Őrség településhálózata

Az Őrség településhálózatának az alapja a szer. A szerek kialakulására többféle teória is létezik. Az egyik elképzelés szerint a rendkívül vizenyős völgyek nem adtak módot a letelepedéshez, ezért építkeztek a szárazabb dombtetőkre. A másik nézet szerint, mivel a jellegzetes hálózatos elrendeződés a védelmi rendszer alapjait képezte a hajdani őrök a messzi kilátást biztosító magaslati pontokon hozták létre szálláshelyeiket. Ez utóbbi theóriát erősíti: egy település több szerbből áll; a Magyarország legnagyobb részén elterjedt utcás- szalagtelkes településszerkezettel ellentétben a házak szétszórtan helyezkednek el. Mindezen tulajdonságok lehetővé tették, hogy kicsi számú lakosság hatalmas terület ellenőrzését lássa el.

A szereket természetesen gyalogutak kötötték össze egymással. Jellemzően irtásföldeken építették a környezetből adódóan legkézenfekvőbb építőanyagból a fából, majd az erdők megritkulásával párhuzamosan elsősorban téglából házaikat. Az Őrségi házakra jellemző az U alakú épületegyüttes, vagy kerített házak, melyet az állattartás kiemelt szerepe hívott életre. Ezen épületek segítségével védték haszonállataikat a vadon élő ragadozókkal szemben.

Az U alakú épület egyik szárnyát emberi hajlékul használták (szoba, konyha, kamra), a konyha elé jellegzetes háromszöges homlokzatú tornácot, az úgynevezett „kódisállás” emeltek. A másik két szárnyában a pajtát, az istállókat, a disznóólat helyezték el. A negyedik szárnyat magas kerítés és erős kapu alkotta. A szántóföldek a házak közvetlen környékén helyezkedtek el. Az Őrségi parasztemberek földet műveltek, illetve állatot tenyésztettek. A tájra jellemző az agyagos, vizet át nem eresztő talaj. A mostoha talajadottságok szegényes hozamú gabonatermesztést tettek csak lehetővé, viszont kedveztek a hajdinának. A szántóföldek esővíz levezetését az úgynevezett bakhátas szántás segítségével oldották meg. A termés növelésére részben újabb területeket vontak be, melyet égetéses irtásgazdálkodás formájában vittek véghez. A kiterjedt állattartás miatt a szántóföldek intenzív természetes tápanyagutánpótlása is megoldott volt.

Az Őrségi falvak között kirándulva figyelhetünk fel a haranglábakra. A kisebb szerek nem tudtak saját templomot építeni, ezért Isten harangszóval történő dicsőítése a haranglábakkal történt. Az Őrség lakosságának döntő hányada református.

Az Őrségben is, mint a természettel szoros kapcsolatban élő népeknél a kialakult szokások a mindennapi élethez, munkához kapcsolódtak. Legjellemzőbbek ezek közül a tökmagköpesztés, farsangi rönkhúzás, májusfaállítás, lucázás, falusi búcsuk.

Az Őrség „szíve” Őriszentpéter. Ezt a települést IV. László adománylevele említi először. A Zala folyó mellett fekvő község hajdan az Őrség székhelye, ma is központja.

A Szentgotthárdtól délre fekvő elsősorban szlovén lakosságú szeres és szórvány települések alkotják a magyarországi Vendvidéket. Ide tartozik Rábatótfalu, Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu, Apátistvánfalva, Orfalu és Kétvölgy. A vidék terepadottságai mostohábbak. Ez a magyarázata, hogy az Őrséghez képest a szerek, illetve a szeren belül a különálló házak is egymástól sokkal elszigeteltebben állnak. A falvak kis lélekszámúak.

Közösségi média