Borbála Vendégház – Miért ez a név?

A név – Borbála – „kötelez”!

Vendégházunkat középső gyermekünkről, Borbáláról neveztük el. Nevét, születése előtt, legidősebb fiunk adta, mikor egy nyaralás alkalmával Ispánki házunkban voltunk. A család mindannyiuk életének legfontosabb célja és értelme. Az itt töltött idő a legnehezebb időszakokban is mind szorosabbá kovácsolta kapcsolatunkat. Az itt érezhető ősi energia, mindennapi életünk motorja, melyből nap, mint nap táplálkozunk és családunk összetartását is adja.

Ezt szeretnénk megosztani Önökkel is, akik vendégházunkat felkeresik. Részesei lesznek egy olyan világnak, mely energiájából hosszú hónapokon keresztül táplálkozhatnak.

Borbála Vendégház családbarát szálláshely

Ebből eredeztethető a Borbála Vendégház családbarát jellege és Magyarországon szinte egyedülálló családközpontú árpolitikája és szolgáltatása.

Az Őrség minden évszakban más arcát mutatja felénk, melyet érdemes felfedezni. Ezért a Borbála vendégház egész évben várja az Őrségi táj felfedezésére, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyó vendégeit.

Téglából rakott hagyományos technikával épült, modern, tetőtérbeépítéses ház, nagy terasszal, mely együtt él Ispánkkal, és a természettel. Itt évezhetjük nyári reggelen az ispánki felkelő nap első sugarait, valamint lehetőséget nyújt estefelé egy finom vörösbor melletti beszélgetés színhelyéhez is. Vendégházunk tájolása kelet-nyugati, így az egész épületet körbesüti a nap. A házban cserépkályhával kombinált gázfűtés gondoskodik, hogy a legzordabb időben sem kelljen a maximális kényelemről lemondanunk. Vendégházunk 6 személy kényelmes elhelyezésére alkalmas, de szükség esetén még két személy is kényelmes ágyakon tud pihenni. Amennyiben TV-t is szeretnének nézni, akkor a kábeltévé több, mint 100 csatornája között válogathatnak. Házunk közel 70 nm-es alapterületű. A földszinten egybeépített nappali és konyha, egy kényelmes háló, fürdőszoba található. Az emeleten egy nagyobb és egy kisebb hálószoba van.

Nappali: Világos és tágas, szép és otthonos. Kényelmes kihúzható sarokülő kanapén lehet pihenni, olvasni, TV-t nézni. Itt található a cserépkálhyha, melynek jótékony, testünk mélyébe is eljutó infravörös sugarait télen közvetlenül élvezhetjük. Számos gyermekeknek és felnőtteknek szóló könyv található, melyekben reméljük mindenki megtalálja a számára értékes olvasmányt. A játék kedvelőinek francia és magyar kártya is rendelkezésére áll. A gyermekekről egy hatalmas nagy zsák játékkal gondoskodunk.

Konyha: Minden szükségessel felszerelt konyha. Géztűzhely, villanysütő, mikro, kávéfőző, vízforraló és kenyérpirító segíti a kényelmedet. Ha mégis inkább más főztjét ennéd, van néhány étterem tippünk, sőt, érdemes az Őrségre oly jellemző tájjelgű ételeket is megkóstolni.

Hálószobák: A földszinten egy kisebb, míg az emeleten két tágasabb hálószoba szolgálja vendégeink pihenését. Az ágyak kihúzhatóak. Szükség esetén, a nappaliban található kanapé is kihúzható. A bőröndben lévő ruhák számára számos szekrény áll rendelkezésre.

Fürdőszoba: Zuhanykabin, mosógép, valamint hajszárító.

Ha jó az idő, a kinti grillezés, bográcsozás nyújt plusz élményt vendégeinknek.  A kert maga a szabadság. Jellemzően az őrségi házakra, a telkek nincsenek körülkerítve, így szárnyaló szabadságvágyunkat nem korlátozza semmi. Gyermekeink a 6000 m2-es területen futkározhatnak napestig. A kerti sütögetőnél bográcsozásra és nyársalásra is adódik lehetőség. 2-3 autó kényelmes parkolása biztosított (éjszakára érdemes bezárni). A kertben (főleg nyár végén) élvezhetjük a bio szeder és ribizli csodálatos, enyhén fanyar zamatát.

Ha szerencsénk van, hajnali órákban kertben legelésző őzeket, szarvasokat is megfigyelhetjük.

A terasz tökéletesen alkalmas egy nyári reggelen az ispánki felkelő nap fényénél reggeli elfogyasztásához. Ugyanilyen kellemes lehetőséget nyújt estefelé is egy finom vörösbor melletti beszélegetés színhelyéhez.

Környezettudatosságunk

Nálunk nincs légkondicionálás, de a vastag falak a legmelegebb időszakban is a külső hőmérséklethez képest kellemes hőmérsékletet biztosítanak.
Az öntözésről a subalpesi klíma gondoskodik. STOP funkciós wc öblítő tartályt építettünk be, amellyel a használati víz és szennyvíz mennyiségét csökkentjük. Ahol csak lehet, energiatakarékos izzókat használunk. Az épület szigetelése a szabványban meghatározott másfélszerese. A homlokzati ablakok, ajtók üvegei természetesen thermo üvegek, alacsony “k” értékkel. A szemetet szelektíven gyűjtjük (kb. 100m a szelektív hulladékgyűjtő sziget).

Részletekért tekintse meg a felszerelés menüpontot.

Bármilyen kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre elérhetőségeinken keresztül.

Közösségi média