Ispánk története

Ispánk neve szláv eredetű, az ispán becéző alakja. A német szakirodalomban Espenwang – Espang-ból származtatják, mely “nyírfás gerincet jelent”.

Ispánk egyike az Őrség azon legrégibb falvainak, ahol a magyarság letelepedése óta itt élt, történelmi küldetését látta el hatalmas terhek viselése ellenére, töretlen volt ereje és hite a nehéz időkben is. A vidék csendet, nyugalmat áraszt. Érezni lehet az ott élő emberek küzdelmes életét, a természettel való szoros kapcsoltot, alázatot, melyre a történelem és a mindennapi életért való harc nyomja rá bélyegét.

Ispánk a “világ közepe”

Az őrségiek szerint Ispánk a “világ közepe”. Két domb élén vonul a falu két nagyobb, összefüggő települési egysége, amely minden szomszédos községtől körülbelül egyforma távolságra van. A másik magyarázat szerint az Ispánki templomnak nincs árnyéka. Valóban nincs árnyéka, mert nem is áll Ispánkon templom. Nemcsak Ipánkon, de több őrségi faluban sincs templom, mely szintén uniqumként jelentkezik Magyarországon. A magyarázatot a sanyarú történelmi sors adja. Bár kezdetben kiváltságos népcsoportnak számítottak, a nem jó adottságú mezőgazdaság és ebből adódóan a kereskedelem csekély mértéke miatt anyagi felhalmozásra nem volt lehetőség. Ezért templomok helyett az úgynevezett „haranglábakat” láthatjuk őrségszerte.

A legrégebbi írásos dokumentum (királyi okirat) 1270-ből származik, melyben Ispánkot a határfolyó Lugos-patak mentén épült őrhelyként, illetve a völgyfő átjárójaként említi. Eredeti neve Ispánszállás volt. Itt laktak az ispánok, akik az egész Őrséget érintő közügyeket irányították.

IV. Kun László 1284-ben kiállított kiváltságlevelében 106 őrálló családot sorolt fel a 18 településen (Őrihodos, Kapornak, Bükkalla (később  Domonkosfa; Szalafő, Kercaszomor (Kerca és Szomoróc), Őriszentpéter, Ispánk, Nagyrákos, Kerkáskápolna, Kisrákos, Pankasz, Szatta, Szaknyér, Bajánsenye (Dávidháza, Őrbajánháza, Senyeháza, Kotormány).

1550-ben I. Ferdinánd Batthyány Ferencnek adja zálogként Németújvár centrumot és tartozékait (Sároslak, Ispánk, Felsőrákos és Zaknir’Szaknyér’). Korábbi kiváltságaik megszűntek, jobbágysorba kerültek.

1614-ben a törökök részben felégették a falut. A török hódoltság alatt terheik folyamatosan nőttek. Egyre több jobbágy és zsellér szökött meg, melynek eredményeképpen az otthonmaradottak terhei tovább növekedtek. Sanyarú sorsuk a jobbágyság intézményének megszüntetéséig, 1848/49-ig tartott.

Eredetileg 2 szerből alakult ki, a keleti, vagy Nemes, Úri szer és a nyugati, vagy Pór szer. A keleti szeren lévő épületek nagyobbak voltak. A dokumetumok szerint Ispánk lakossága a II. világháború végéig folyamatosan növekedett, ekkor 250 ember élt a faluban, majd folyamatos csökkenésnek indult, mely a mai napig is tart. Napjainkban a városból menekülő, nyugalmat, feltöltődést, sallangoktól mentes életre vágyó emberek keresnek megnyuvást, hacsak pár napra is.

Közösségi média